Szakmázott a két vármegyeszékhely: a város gazdái a város gondozóival cseréltek eszmét

Általános
Látogatást tett Egerben a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. delegációja, élén Csordás László ügyvezetővel.
 

A vendégeket Eged István Renátó, a Városgondozás Eger Kft. ügyvezetője fogadta, és közösen járták végig a város legjelentősebb városüzemeltetési helyszíneit - számol be az Eger Hírek.

A program részeként a miskolci szakemberek megtekintették a Városgondozás Eger Kft. Homok utcai telephelyét, ahol a cég gépparkját és működésének infrastrukturális hátterét ismerhették meg. A látogatás folytatásaként bejárták az Érsekkertet, ahol megcsodálták Magyarország 2024-es Év Fáját, a híres öreg platánt, valamint megtekintették a park szökőkútjait is.

A vendégek külön figyelmet szenteltek a Kossuth Lajos utcai hídnak, amelyet idén először virágládák és színes muskátlik díszítenek, látványos, esztétikai értéket adva a városképnek - írta a hevesi portál.

A találkozó során a két társaság vezetői és szakemberei városüzemeltetési tapasztalataikat osztották meg egymással, érintve többek között a zöldfelület-gondozás, öntözés, köztisztaság és fenntarthatóság kérdéseit. A látogatás célja az volt, hogy a két hasonló profilú önkormányzati cég jó gyakorlatokat cseréljen - számolt be az Eger Hírek.

Címkép:  https://egerhirek.hu/2025/07/09/szakmai-tapasztalatcsere-miskolc-es-eger-kozott-varosuzemeltetesi-egyuttmukodes-indult-a-ket-varmegyeszekhely-kozott/varos/egerhirek 

Forrás: https://minap.hu/miskolc/2025/07/09/szakmazott-ket-varmegyeszekhely-varos-gazdai-varos-gondozoival-csereltek-eszmet