Nem szemét a zöldhulladék Miskolcon – átadták az első városi ökosövényt

Általános

Az első ökosövény az avasi dombokon, az Ifjúság út mentén húzódik mintegy 25 méteren, de az ötlettel előálló Városgazda közel tucatnyi hasonlót állít majd fel Miskolc más részeiben is a városvezetés támogatásával.

Talán érdemes azzal kezdeni, hogy pontosan mi is az az ökosövény, hiszen a köztudatban még nem terjedt el a fogalom. A fő funkciói közé sorolják, hogy „felfogja” a port és a szennyeződéseket, növeli a biodiverzitást, élőhelyet ad madaraknak, beporzóknak, hasznos rovaroknak, természetes ellenségeket biztosít a kártevők ellen, javítja a mikroklímát, mérsékli a hőingadozást, valamint javítja a talaj nedvességmegtartását. Továbbá – bár ez pusztán esztétikai dolog – természetes térelválasztóként tájképi szerepet is betölthet.

Nos, Miskolc város vezetése a környezetvédelem és a fenntarthatóság iránti elkötelezettség jegyében az Avasra vezető Ifjúság úton létrehozta az első ilyen ökosövényét, ami tehát egy természetalapú megoldás a Bükk városában a zöldhulladék hasznosítására; az új megoldásnak köszönhetően szállítás nélkül, kevés ráfordítással komposztálható minden helyben termelődött zöldhulladék.

Az átadás kapcsán tartott sajtótájékoztatón Tóth-Szántai József polgármester elmondta, hogy a városban évente több mint 1,7 millió kilogramm zöldhulladék keletkezik, amelynek kezelése kihívást jelent.

– A Bükk Városa Program célja, hogy a természetet közelebb hozza a városi környezethez, és a felmerülő problémákra hosszú távon fenntartható, értékteremtő megoldásokat alkalmazzon. Az ökosövény egy ilyen természetalapú, többfunkciós megoldást kínál, mert amellett, hogy rendezi a városi zöldfelületeinket, növeli a biodiverzitást, ugyanakkor képes csökkenteni a városüzemeltetés környezeti terheit is – mutatott rá.

Hozzátette, a mostani az első ilyen projekt az avasi dombokon, amit aztán majd további tíz követ a város különböző részein. A városvezető elárulta azt is, hogy a következő időszakban „hasonló szemlélettel és hasonló módszerrel” igyekeznek majd problémákat megközelíteni, megoldani.

Hollósy András alpolgármester hangsúlyozta: a Bükk Városa Programban fontos szerepet képez a zöld programok megvalósítása, a zöld gondolkodásmód. Rámutatott: a globális felmelegedés miatt hőszigetek alakulnak ki a nagyvárosokban, sajnos az Avason is érezni ennek hatását nyáron.

– Fontos tehát, hogy el tudtuk indítani ezt a projektet az Avas lábánál – emelte ki.

Az ökosövény ötlete a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-től származik. A szakmai és kivitelezési részletekről Csordás László ügyvezető elmondta, az ökosövény jól beilleszthető a mindennapi városüzemeltetési gyakorlatba, alacsony fenntartási igénye miatt pedig hosszú távon is működőképes megoldást jelent.

– Az első ökosövény átadása fontos mérföldkő Miskolc fenntartható városfejlesztési törekvéseiben, és jó példát mutat arra, hogyan lehet a természetet és az innovatív gondolkodást a város javára fordítani – hangoztatta, hozzátéve: az ökoszemlélet mellett a költséghatékonyság szempontjából is fontos egy ilyen új technológia bevezetése.

– Olyan költségeket tudunk megtakarítani a városüzemeltetésben, amik például a szállítással, a hulladéklerakással kapcsolatosak, hiszen a helyben keletkező szerves anyagokat helyben is használjuk fel – mondta, megköszönve az ötletet kollégájának, a Városgazdánál a hulladékgazdálkodással foglalkozó Takács Katalinnak.

Forrás: https://minap.hu/miskolc/2025/12/19/nem-szemet-zoldhulladek-miskolcon-atadtak-az-elso-varosi-okosovenyt