Miskolci sikertörténet a hajléktalanfoglalkoztatás

Általános

Gallyaprítás, fasorgondozás, takarítás – több feladatot is ellátnak azok a hajléktalanok, akik a közfoglalkoztatási program résztvevői. A kezdeményezés nemcsak megélhetést, hanem kiutat is kínál a nehéz élethelyzetből. A tíz éve működő programban eddig már több százan vettek részt, sokan közülük tartósan visszakerültek a munka világába.

A városban keletkezett gallyak aprításán és a szociális tűzifa előkészítésén dolgoznak a hajléktalanok, akik a fedél nélküliek számára létrehozott közfoglalkoztatási programban vesznek részt. Nem csak a Városgazda nádasréti telephelyén szorgoskodnak, bevonják őket a fasorgondozásba, az illegális hulladékeltávolításába, takarítási feladatokba és az útburkolati jelek festésébe is.

A program a Belügyminisztérium támogatásával 2015-ben indult Miskolcon. Csordás László, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, szeretnék egy picit máshogy kezelni a hajléktalanhelyzetet a városban.

– Szeretnénk más megoldást találni, hogy ezek az emberek, ha már ilyen nehéz élethelyzetbe kerültek, akkor ne az utcán, meddő módon töltsék a mindennapjaikat – fogalmazott, kiemelve: a kezdeményezés egy sikertörténet a Városgazda életében, az elmúlt közel tíz év alatt ugyanis mintegy 250-300 hajléktalan ember vett részt aktívan a foglalkoztatásban. De nem csak a Városgazda számára jelent sikersztorit a program.

– A sikernek az is a része, hogy közel nyolcvanan vissza is kerültek a munka világába. Akik viszont nálunk vannak, azok egy mentorálási program segítségével, amelyben a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és egyéb szervezetek vannak a segítségünkre, tehát mentorálással a mindennapokban városüzemeltetési feladatokat végeznek – tette hozzá az ügyvezető

A program létszáma a tavalyihoz képest tíz fővel bővült, így jelenleg hatvanan dolgoznak benne aktívan. A Városgazda az eredményes és példaértékű együttműködésért már kétszer is elismerésben részesült a Belügyminisztérium részéről.

Forrás: https://minap.hu/2025/05/28/miskolci-sikertortenet-hajlektalanfoglalkoztatas